Mi is írjak. sokmindent el kellene mondanom, de nemtudom elmondani. Mert nincs kinek. szóval az van, hogy életem a cél előtt áll, vagyiis nem a cél előtt, hanem olyan életszakaszban vagyok, amiben, ha a saját lehetőségeimet és képességeimet nézem, akkor mindenem megvan ahhoz, hogy sikeres legyek. Vagyis, ha nem is sikeres, de elég tudásom és akaratom van ahhoz, hogy meglegyen a mindennapi igényeimet alátámasztó önfenntartás. Sikeres tudnék lenni. És talán nem is tudnék, hanem vagyok is, csak ezt nem látom be. De menjünk is csak szépen sorjában.
Vannak tulajdonságaim, amiket eddig is szépen kihasználtam, és tudott úgy működni minden, ahogy annak kell,vagyis az elején mindenbe nehezen fogok bele, de utána, rájövök, hogy ez milyen egyszerű és hogy mennyit fejlőttem, de addig szorongok, addig nyűglődöm, és sokszor megfutamodom, és nem használom ki azokat, amiket a sors (vagy nevezzük bárminek, legyen inkább véletlen) elém tesz. És nem arról van szó, hogy nem akatrom kihasználni, hanem arról, hogy amíg el nem végzem a dologom, amíg bele nem rázódom, addig borzasztóan tudok szorongani.
Pedig megszeretnék változni és nem akarok ilyen lenni, és az az érdekes, hogyha az eddigi életutamat nézem, akkor önmagamhoz képest rengeteget változtam. Sokkal nyitottabbá váltam a világ iránt, önálló gondolkodásom kezdett kialakulni, sőt ki is alakault, és biztos vagyok a dolgomban. Azt tudom, hogy mit tudok elvégezni és mit nem. Nem is errről van szó, hanem arról, hogy még mindig nem hiszek önmagamnak, és nem hiszek másoknak. De ez kevésbé érdekel, kevésbé érdekel már, hogy mit mond más. Mostmár a belsőmre vagyok kíváncsi. Mert Belűlről kell jönnie egy megerősítésnek, ami megerősít, ami erő ad, ami mindig ott van veled, és ami nem engedi, hogy minden szartól szorongj. Ez a belső megerősítés úgyérzem még hiányzik belőlem. És azt érzem, ha nincs mellettem valaki akkor felborulok.
De érdekes hogy miket írok. Totál ellentmondok önmagamnak, hiszen az utóbbi évek során, szinte mindent magam intéztem, és minden az én kezem által történt. Akkor meg mi a baj? (Tudom) Hát ez az ? Van bennem egy félelem, de nem tom mitől? pedig mindenre képesnek érzem magam, és képes is vagyok, de félek belefogni..... És mindig ez tesz tönkre, és nem jövök rá, nem ébredek rá, hogy az élet, nem szeretetszolgálat. És nemkellene mindent eldobnom magamtól, meddig csinálhatom még ezt???? Nem sokáig. Már most sem..........Nem játszhatok a tűzzel...
Pedig érzem a változást, érzem miben különbözök egykori önmagamtól, javulok, egyre többet...de ez még mindig kevés.
Érzéseim és érzelmeim fogja vagyok...
Valami ilyen most a bennsőm: (Pete Namlook & Klaus Schulze: Careful with the AKS, Peter 1)
